Egy érdekes felmérés szerint a felhasználók jelentÅ‘s része nem igazán foglalkozik a pendrive-okon tárolt adatok védelmével, és az emailek titkosÃtása is igencsak háttérbe szorul.
A Steganos a legutóbb elvégzett felmérése során elsÅ‘sorban arra volt kÃváncsi, hogy a felhasználók miként vélekednek az online műveletek biztonságával, a hordozható adattárolókon elhelyezett adatok védelmével valamint az elektronikus levelek titkosÃtásával kapcsolatban. A cég 120 amerikai és angliai ügyfelénél elvégzett vizsgálatok összegzésekor nagyon elszomorÃtó eredményekkel szembesültek a szakemberek, amit a nyilvánossággal is megosztottak. A Steganos szerint a megkérdezettek 32 százaléka ismerte el, hogy eddig már legalább egy pendrive-ot elvesztett. Azon kisméretű adattárolóknak, amelyeknek lába kélt, mindössze a 14 százaléka tartalmazott valamiféle titkosÃtást. Az is érdekes, hogy a felmérésben résztvevÅ‘k 15 százaléka nem tudta megmondani, hogy az elhagyott pendrive-ja vajon titkosÃtott volt-e. Jelenleg a felhasználók 47 százaléka érzi úgy, hogy az USB-s memóriákon tárolt adata biztonságban van. 28 százalékuk nem használ megfelelÅ‘ védelmi megoldást, mÃg a többiek nem tudják, hogy vajon miként is állnak a biztonság terén.
A felmérés rávilágÃtott arra, hogy az emailtitkosÃtás kapcsán is nagyon lehangoló a helyzet. Kiderült ugyanis, hogy a megkérdezettek 78 százaléka soha nem küldött még titkosÃtott emailt. Mindössze nyolc százalékuk nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen használ titkosÃtást az elektronikus levelezés során.
A biztonsági szakértÅ‘k sokszor hangoztatják, hogy az igazán érzékeny adatokat nem elég egyszerűen letörölni, hanem különféle - általában szoftveres - segédeszközök használatával biztosÃtani kell a teljes visszaállÃthatatlanságot, fÅ‘leg az adattárolók selejtezésekor. A Steganos arra is kÃváncsi volt, hogy a felhasználók közül mennyien alkalmaznak ilyen megoldást. MÃg a megkérdezettek 47 százaléka használ iratmegsemmisÃtÅ‘t a bizalmas, nyomtatott dokumentumok eldobása elÅ‘tt, addig a fájlok megfelelÅ‘ törlését biztosÃtó eszközök elterjedtsége mindössze 11 százalék.
Michael Marzy, a Steganos igazgatója a felmérés kapcsán megemlÃtette, hogy amÃg az emberek a pénztárcájuk nem hagyják nyitva a nyilvános helyeken, addig az online tevékenységek során már nem ilyen óvatosan járnak el. A szakember hozzátette, hogy a hordozható adattárolókon megtalálható bizalmas adatok fokozódó kockázatnak vannak kitéve, ezért szükség van megbÃzható védelemre, amely többek között titkosÃtással valamint a szükségtelenné váló fájlok hatékony megsemmisÃtésével érhetÅ‘ el.
A Kingston közelmúltban készült felmérésével az adatbiztonsági követelmények megértésének fontosságára hÃvta fel a figyelmet.
Az Egyesült Királyságban, a BETT oktatástechnológiai rendezvényen végzett új felmérés feltárta, hogy bár a médiában rendszeresek az adatvesztésekrÅ‘l szóló hÃrek, az oktatási szektorban még mindig hiányosak az adatbiztonsági házirendekkel és a bizalmas információk védelmével kapcsolatos ismeretek. A felmérés alkalmával száz, az oktatási szektorban dolgozó személyt kérdeztek meg a munkaadó szervezetük által jelenleg alkalmazott informatikai szabályzatokról és gyakorlatokról. A kutatás eredménye szerint a válaszadók 52 százaléka nem tudott olyan eljárásról, amelyet a munkaadója a munkaállomásokon tárolt adatok védelmében alkalmaz, ami a szervezetben mozgó adatok sebezhetÅ‘ségére mutat rá. Aggodalomra ad okot, hogy 46 százalékuk saját bevallása szerint soha sem titkosÃtja az USB-kulcsra letöltött adatokat. Csak 25 százalékuk válaszolta azt, hogy idÅ‘nként titkosÃtja az adatait. A felmérésben résztvevÅ‘knek csak a 11 százaléka tudott arról, hogy szigorú irányelvek vannak érvényben a bizalmas adatok megóvása érdekében. "Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy még mindig vannak olyan intézmények, amelyek nem vezettek be szabályzatokat annak biztosÃtására, hogy a bizalmas adatokat csak titkosÃtott USB-meghajtókon lehessen kivinni a szervezetbÅ‘l" - nyilatkozta Steve Hall, a Kingston Technology marketing menedzsere. "AlapvetÅ‘ fontosságú, hogy a szervezetek elÅ‘Ãrásokat és meghatározott folyamatokat vezessenek be annak érdekében, hogy az alkalmazottak csak biztonságos, titkosÃtott USB-meghajtókat használjanak" - tette hozzá Steve Hall.
Arra a kérdésre, hogy mi az oka a biztonságos meghajtók mellÅ‘zésének, a válaszadók egyharmada a titkosÃtott, USB-s adattárolók árát nevezte meg gátló tényezÅ‘nek arra vonatkozóan, hogy az oktatási intézmények adatbiztonsági stratégiájuk részévé tegyék ezeket.
forrás: computerworld, zdnet, biztonsagportal.hu
|